Rövid gondolatok egy hosszú nyárról és egy érdekességről

Újra itt, jaj, már annyiszor akartam írni nyáron, de mindig közbejött valami. Vagy csak simán lusta voltam :) 15 percbe megpróbálom belesűríteni a mondandómat.

A nyarunk megint nagyon a kutyázás szellemében telt, nekem is és Márlinak is. Voltunk egy sátorozós túrán a barátaimmal Pádison (akiknek nem tudom eléggé megköszönni a toleranciájukat az én kutyabolondságomért és ami ezzel jár: kutyaszőr, juhászkutyák támadása, hajnalban ugatásra ébredés :D, stb), Székelyföldön a barátnőmnél (aki majdnem egy hétig látott vendégül minket és többek között egy liftből is ki kellett szabadítson Vandával meg Márlival) és egy egyhétvégés privát agility táborban Juli meghívására. :)

A túra mindkettőnknek jól telt eltekintve a bonyodalmakat. A kapcsolatunk problémái eléggé szembetűnőkké váltak, pl. amikor egyszer úgy elszaladt hogy nyomát sem láttam… De leginkább csak büszke lehetek erre a túrára, mert nagyon jól bírta a hegymászást, de komolyan, 8-9-1O óráról is beszélek. Néha nagyon elfáradt, de kitartóan menetelt velünk a csúszós sziklákon is (ami nem épp kutyának való, de akkor még nem tudtam, hogy mire vállalkozunk), ködben, szitáló esőben, napsütésben és mindenben ami szem, szájnak, lábnak ingere egy ilyen minden-mozogni-szerető-embernek-és-állatnak-való 4 nap alatt.

Székelyföld pedig ugyancsak nagyon jól telt, 8 óra vonatozás átszállás nélkül kicsit húzós volt, féltem mi lesz vele ha nem pisil, egyszer leszállítottam a vonatról, ahol rettegtem hogy mi van ha az elindul, de időben visszaszálltunk, úgy, hogy nem pisilt, pedig akkor már jóideje utaztunk, szóval mindketten erősen teli húgyhólyaggal szálltunk le.:D Szeretem Székelyföldet, ezer éve nem voltam arra, sok új emberrel ismerkedtem meg, jól éreztem magam.

Voltunk egy kisebb golden találkán ahol bőrig áztunk, de sebaj, Márli akkor is örömköröket futott, nincs mit tenni. Megismertük Khilát, és Berni legnagyobb meglepetésére nem voltak gondok Márli és közötte.

A visszafele út kicsit húzós volt, éjszaka utaztunk egyedül, aztán reggel egy bácsi elment a kabin előtt és elkezdett kintről ordibálni, hogy én aztán milyen pofátlan vagyok, meg bőr biztos nincs a képemen, hogy képzelem én hogy kutyával a vonaton, meg amúgyis milyen dolog ez. Hát tényleg hogy is képzelhetem, hogy kifizetem a 15 lejes jegyet a kutyámnak? :D Borzasztó.

A tábort pedig a tavaly megismert Juli szervezte, voltak rossz és jó pillanataink egyaránt, erős és elkerülhetetlen szembesülések és meglepetések is. Hullámvölgyek. Ettől függetlenül jól éreztem magam, az agility része a dolognak enyhén szólva gyerekcipőben jár, mert inkább a kapcsolatra kellett gyúrjunk.

Manapság pedig marad a megszokott mező meglátogatása (na meg néha kutyasuli), tervezem hogy elkezdek komolyabban canicrossozni vele, nekem is meg neki is jót fog tenni. A frizbizés már elég jól megy, régen nem kapta így el, és talán az én dobástechnikám is fejlődött már. :)

A megfigyelésemről… Már elég régóta észrevettem, hogy mióta egyre jobb a szemkontaktusunk, figyeli az arcomat, hogy mire hogy reagálok. Nem csak a testbeszédemre figyel, hanem az arcomra is. Ezt bizonyítja az, hogy ma labdázással fejlesztettem azt, hogy egy parancs elhangzása után lefeküdjön akár futás közben is (nagyon hasznos lehet ez néha), és az történt, hogy leült de nem feküdt le, mintha nem lettem volna elég egyértelmű (pedig az voltam), és elkezdtük a ki-a-türelmesebb vagy ki-a-vezér kettőnk közül játékot, szóval vártam, amíg reagál. Nem csinált semmit, lihegett, fülek hátracsapva, aztán meg akartam szólalni, és picit megrezdült a szám széle, erre a fülei úgy álltak mint a cövek, aztán megint megmozdítottam, és már nem lihegett, teljesen rám koncentrált, és egy idő után olyan feszültté vált, hogy mit fogok mondani, hogy elkezdett ugatni. :D Aztán mondtam, hogy fekszik és minden ment mint a karikacsapás. Egyre jobban kezdünk egymásra hangolódni.