“Aki szeret engem, szereti a kutyámat is.”

Majdnem három hete, hogy nem írtam. Nem teltek valami izgalmasan a napjaink, de azért Márli hozza a szokásos bohóc, örömködős formáját. Mióta az iskola megkezdődött, jelentősen csökkent az időm rá sajnos. De hétvégén mindig bepótoljuk. :) Meg aztán hét közben is néha kimegyünk sétálni 1 órácskára, nekem is jót tesz a friss levegő, meg neki is, na meg agyilag fárasztom sokat.

Ezen a héten felhívtuk az egyik kiképző ismerősünket (akibe egy benzinkútnál botlottunk), hogy mikor mehetünk hozzá, Márlinak jót tenne. Kitűztük a szombatot a találkozás napjának, többkutyás edzés várt ránk aztán valami terápiás dolog féleség, pontosan nem tudtam még mi.

Végül kiderült, hogy Berni is eljön Vandájával, mostmár szerencsére többször találkozhatunk. :) A buszon a sofőr nagyfejű volt, nem akarta őket felengedni, de apukám meg nagyon nagy arc, szóval neki köszönhetően felülhettek a buszra. :D

Pénteken sétáltunk egyet, és láttunk egy kecskét, amiről azelőtt azt hittük, hogy őz, elég vicces volt a felismerés.

Szombat délben odaértünk, kicsit késtünk, de azért tudtunk csatlakozni. Márli az elején hozta a szokásos türelmetlenvagyokodaakarokmenni formáját, de aztán sokkal türelmesebb lett… A pallót nagyon megszerette, kb. ahogy végigmentünk rajta folyton fel akart menni rá. :D De azért én nem így tanítom a zónát.

Utána terápiás foglalkozáson vettünk részt. Fogyatékos gyerekeknél jártunk, fura és vegyes érzelmekkel teli élmény volt. Nem tudom, hogy komolyabban akarom-e folytatni, Márli nagyon elfáradt tőle, de ugye ez volt az első ilyen élménye. Az biztos, hogy már a kutyák jelenléte nagy örömöt váltott ki belőlük. Jó volt látni. És az, hogy hogy kötötték össze a terápiával a kutyákat, nagyon tetszett, a módszer, az, hogy fejlődik az ország, a világ, minden… Bárcsak mindenki egészséges lenne.