Rövid gondolatok egy hosszú nyárról és egy érdekességről
Újra itt, jaj, már annyiszor akartam írni nyáron, de mindig közbejött valami. Vagy csak simán lusta voltam :) 15 percbe megpróbálom belesűríteni a mondandómat.
A nyarunk megint nagyon a kutyázás szellemében telt, nekem is és Márlinak is. Voltunk egy sátorozós túrán a barátaimmal Pádison (akiknek nem tudom eléggé megköszönni a toleranciájukat az én kutyabolondságomért és ami ezzel jár: kutyaszőr, juhászkutyák támadása, hajnalban ugatásra ébredés :D, stb), Székelyföldön a barátnőmnél (aki majdnem egy hétig látott vendégül minket és többek között egy liftből is ki kellett szabadítson Vandával meg Márlival) és egy egyhétvégés privát agility táborban Juli meghívására. :)
A túra mindkettőnknek jól telt eltekintve a bonyodalmakat. A kapcsolatunk problémái eléggé szembetűnőkké váltak, pl. amikor egyszer úgy elszaladt hogy nyomát sem láttam… De leginkább csak büszke lehetek erre a túrára, mert nagyon jól bírta a hegymászást, de komolyan, 8-9-1O óráról is beszélek. Néha nagyon elfáradt, de kitartóan menetelt velünk a csúszós sziklákon is (ami nem épp kutyának való, de akkor még nem tudtam, hogy mire vállalkozunk), ködben, szitáló esőben, napsütésben és mindenben ami szem, szájnak, lábnak ingere egy ilyen minden-mozogni-szerető-embernek-és-állatnak-való 4 nap alatt.
Székelyföld pedig ugyancsak nagyon jól telt, 8 óra vonatozás átszállás nélkül kicsit húzós volt, féltem mi lesz vele ha nem pisil, egyszer leszállítottam a vonatról, ahol rettegtem hogy mi van ha az elindul, de időben visszaszálltunk, úgy, hogy nem pisilt, pedig akkor már jóideje utaztunk, szóval mindketten erősen teli húgyhólyaggal szálltunk le.:D Szeretem Székelyföldet, ezer éve nem voltam arra, sok új emberrel ismerkedtem meg, jól éreztem magam.
Voltunk egy kisebb golden találkán ahol bőrig áztunk, de sebaj, Márli akkor is örömköröket futott, nincs mit tenni. Megismertük Khilát, és Berni legnagyobb meglepetésére nem voltak gondok Márli és közötte.
A visszafele út kicsit húzós volt, éjszaka utaztunk egyedül, aztán reggel egy bácsi elment a kabin előtt és elkezdett kintről ordibálni, hogy én aztán milyen pofátlan vagyok, meg bőr biztos nincs a képemen, hogy képzelem én hogy kutyával a vonaton, meg amúgyis milyen dolog ez. Hát tényleg hogy is képzelhetem, hogy kifizetem a 15 lejes jegyet a kutyámnak? :D Borzasztó.
A tábort pedig a tavaly megismert Juli szervezte, voltak rossz és jó pillanataink egyaránt, erős és elkerülhetetlen szembesülések és meglepetések is. Hullámvölgyek. Ettől függetlenül jól éreztem magam, az agility része a dolognak enyhén szólva gyerekcipőben jár, mert inkább a kapcsolatra kellett gyúrjunk.
Manapság pedig marad a megszokott mező meglátogatása (na meg néha kutyasuli), tervezem hogy elkezdek komolyabban canicrossozni vele, nekem is meg neki is jót fog tenni. A frizbizés már elég jól megy, régen nem kapta így el, és talán az én dobástechnikám is fejlődött már. :)
A megfigyelésemről… Már elég régóta észrevettem, hogy mióta egyre jobb a szemkontaktusunk, figyeli az arcomat, hogy mire hogy reagálok. Nem csak a testbeszédemre figyel, hanem az arcomra is. Ezt bizonyítja az, hogy ma labdázással fejlesztettem azt, hogy egy parancs elhangzása után lefeküdjön akár futás közben is (nagyon hasznos lehet ez néha), és az történt, hogy leült de nem feküdt le, mintha nem lettem volna elég egyértelmű (pedig az voltam), és elkezdtük a ki-a-türelmesebb vagy ki-a-vezér kettőnk közül játékot, szóval vártam, amíg reagál. Nem csinált semmit, lihegett, fülek hátracsapva, aztán meg akartam szólalni, és picit megrezdült a szám széle, erre a fülei úgy álltak mint a cövek, aztán megint megmozdítottam, és már nem lihegett, teljesen rám koncentrált, és egy idő után olyan feszültté vált, hogy mit fogok mondani, hogy elkezdett ugatni. :D Aztán mondtam, hogy fekszik és minden ment mint a karikacsapás. Egyre jobban kezdünk egymásra hangolódni.
Túra, Kolozsvár, húsvét, terápia+kutyás edzés
Mindig minden nagyobb kutyás kiruccanásunk után elhatározom, hogy írok élménybeszámolót, de általában elmarad…
Túra
Tavasz elején voltunk egy hosszú túrán (ha jól emlékszem fél12től fél8ig tartott). Rengeteget gyalogoltunk, eddig azt hittem nem szeretek túrázni, de rájöttem, hogy hogyha jó a társaság akkor nem is olyan rossz az. :)
Márli hősiesen bírta a megpróbáltatásokat. Az a szerencse, hogy mindenki szereti őt körülöttem, így ahova megyek általában jöhet ő is.
A túra kezdetén még vidáman szaladgált, kb 2x annyit ment mint mi az első vízesésig, de aztán amikor visszafordultunk… katasztrófa… annyira fáradt volt, hogy ha elékerült egy ág amit át kellett volna ugrani, megállt és nem csinált semmit. Mondjuk, akkorra már nekem is ki voltak készülve a talpaim. A visszaút nagy részét pórázon tette meg, mert nem akartam hogy elbarangoljon mellőlem, mert dörgött, és volt amikor jégeső is esett.
Nagyon bátor amúgy és kreatív. :) A második vízesésnél mászkáltunk fel a sziklákon, és bár néha segíteni kellett neki, egyszer nem tudott odajönni ahol én voltam, mert én kapaszkodva mentem fel. S mit látok egy kis idő múlva? :) Jön a másik oldalon ahol mi voltunk. Annyira büszke voltam ráááááááááááá…
Csodálatos élményekkel gazdagodtunk.
Kincses város
Péntektől hétfőig Bováéknál jártunk. Nem is tudom mit kellene említsek :) Annyi minden történt velünk.
Márli úr végre vadászhatott csirkével. Persze volt egy kis gond az elején a hullánkkal, de az orra csipeszt téve ki lehetett bírni. (csak csipeszünk épp nem volt) Az elején abszolút nem akarta visszahozni. Csodálkoztam, mert ő egy nagyon apportos kutya, mindent visszahoz, papucstól kezdve plüssön keresztül kabátig mindent. Volt, hogy odament, megpróbálta felvenni, s abbahagyta és belehempergett olyan “szeretlek tyúúúúúúúúúúúúúúk” arckifejezéssel.
De lassan kezdett belejönni az apportozásba, és szépen visszahozta a csirkét. :) Két és fél kiló biztos volt, ha nem több, nagyon nehéz volt. Eddig mindig csak 3OO-5OO grammos dummykat dobáltam neki, szóval nagyon büszke vagyok rá. (azt hiszem ez a második alkalom, hogy írom ebben a bejegyzésben)
Az elején amikor kiértünk városon kívül teljesen el volt szállva, kereste a nagy semmit a bokorban. Hiába hívtam folyton ott körözött és fontoskodott. Születtek ebből vicces pillanatok. :) Kicsit elvan magával néha, imád élni, mindig talál valamit aminek örülhet. Ja és mindig mosolyog… :)
Másik nap elmentünk biciklizni. Hála a kolozsvári zöldeknek, a város több pontján ingyen lehet biciklit bérelni. Nekünk ez kapóra is jött, mert ahol mi sétáltunk velük pont ott van egy bicikliút.
Még soha nem bicikliztem vele. Pórázzal nem merném kipróbálni, mert valósznűleg felborítana. :P Elég ügyeske volt, de mindig vesztett el szem elől, nem tudta könnyen megszokni hogy én is tudok olyan sebességgel menni mint ő. De ha fel van pörögve még mindig nem tudok olyan gyorsan biciklizni mint ahogy ő futni…
Márli szeleburdiságának köszönhetően egyszer elütötték. Biciklivel. Annyira rosszul esett neki, hogy a következő 5 biciklist mind megugatta. :D Szerencsére baja nem lett, és legalább már jobban figyelt arra, hogy mi megy körülötte. Szerintem úgy érzi hogy az övé az egész világ olyankor. :) Rózsaszín felhők szindróma.
Azt ne is említsem, hogy mennyire odavan Vandáért. Nagyon szereti, folyton udvarol. Persze voltak durvább próbálkozásai is, amit ha észreveszek próbálok megakadályozni, na meg Vanda sem az a fajta lánykutya, hogy könnyen adja magát. :P Harapja a lábát, nyálas a füle, bújik alá, ilyenek. :) Soha nem száll le róla.
Szeretek ott lenni, mert Márli nagyon sok kutyával találkozik, és neki csak ez hiányzik. Minden probléma kettőnk között innen indul, hogy nem játszhat annyit amennyit akar kutyákkal. De amikor csak lehetőségem van elviszem kutyák közé, sajnos amikor még kiskutya volt nem tudtam, hogy mit fontosabb, mit kell először tanítani így az alapvető dolgok kimaradtak. Lassan, de biztosan pótoljuk őket.
Szép három nap volt, köszönök mindent itt is Bovának. :)
A hazautazással akadtak problémák. Hihetetlen, hogy mennyire nem fejlődnek az emberek ilyen szempontból… Felszálltunk a buszra minden probléma nélkül Kolozsváron, a sofőrnek semmi baja nem volt a kutyával. Kb. 1 óra utazás után lerobbant a busz… Amikor kiszálltunk megismerkedtem egy magyar nővel, odavolt Márliért. :) Visszaültünk a buszra, és elindultunk vissza Kolozsvárra. Nagyon lassú tempóval. Nem is tudom elmondani mit éreztem… :P Végül nem értünk Kolozsvárig, jött egy másik busz amire fel kellett szállni. Odamentem a csomagommal az új sofőrhöz, és megijedt, hogy ott a kutya… Olyan furán nézett rám. Mentünk, hogy szálljunk fel a buszra, és a sofőr ránkszólt, hogy legyünk szívesek és ne szálljunk fel. :O Gondolom mivan???, megvettem a jegyet, fel fogok szállni. És elkezdett fenyegetőzni, hogy ha mégegyszer ez előfordul… És, hogy nem szégyellem magam az utasok előtt? Mondtam neki, hogy hát nem hagyhat itt, haza kell menjek. És felszálltunk, de még akkor is motyogott. Nem hagyhat ott két város között, úgy, hogy kifizettem a jegyet és semmi rosszat nem csinált a kutyám… Szerintem estére búcsút mondhatott volna a munkahelyének ha ilyet tett volna. Másfél óra helyett hármat utaztunk, de túléltük.
Húsvét
Márlinak a húsvét arról szólt, hogy minden nap injekciót kapott. Első nap, ahogy hazaértünk Kolozsvárról, elkezdett köhögni. Megmértem a lázát, de az tökéletes volt. Második nap nem nagyon köhögött, harmadik nap viszont nagyon, úgyhogy irány a doki. Gyulladáscsökkentőt kapott, visszamentünk másik nap is, de akkor már nem akart bejönni a rendelőbe. Újra csak gyulladáscsökkentőt kapott, de nem használt. A következő napokon már antibiotikumot kapott, ami használt… Nem lehet tudni, hogy mi volt a gond, hogy hideg vizet ivott, vagy az hogy elkapott egy vírust… Én már az elején a kennelköhögésre gyanakodtam, mivel a sok kutyával érintkezés után simán elkaphatta. De már jól van.
Terápia, kutyás edzés
Tegnap kedvenc kiképzőm kutyasulijában jártunk. Vele voltunk már egyszer terápiázni, most is az első program az volt/lett volna ha nem késsük le felét. Márli az elején nagyon pörgött mert még volt 3 kutya, úgyhogy kevés dolgot tudtunk vele kezdeni. Még mindig nem tudom, hogy szeretném-e folytatni ezt, mert nem volt még annyi ilyen élményünk, hogy el tudjam dönteni, hogy teher-e a kutyának, vagy ha nem is szereti, de nem fárasztják nagyon le… stb.
A kutyás edzés elég jól ment, de megtudtam, hogy elég kevés negatív inger éri tőlem a kutyát. Sőt, általában mindig pozitív és még mindig ezért nem én vagyok a falkavezér. Pedig én azt hittem… De vannak nyilvánvaló dolgok, amikből észre lehet venni… Plusz, nagyon sokat simogatom, egyfolytában ott a kezem a fején, talán ez is gond, mert túl sok figyelmet kap…
Annyira szeretnék már videókat készíteni, de az új masinám akkora felbontásban videóz, hogy a számítógépem egyszerűen nem tudja feldolgozni. :O Nem tudom mikor lesz új videó, pedig lenne mit bemutatni. :)
Most csak ennyi… De majd megint jövünk.
Fülesbarát
Azért nem írok, mert nem igazán van miről. Márlival csak éljük a szokásos mindennapokat. A múlthéten nem kellett iskolába menni, így kétszer jött el velem túrázni. Nagyon élvezte, és meglepődve eszméltem arra, hogy figyel rám, nem veszít szem elől (na jó, 1x-2x igen, de azt még el lehet viselni). A behívással különösebb gondok nincsenek, néha elveszti a fejét, de mintha kezdene benőni a feje lágya. :) Na de a pórázt még mindig húzza… De rajta vagyunk az ügyön.
Osztálytársaim jöttek el hozzám egy hete, ne is mondjam, hogy Márli milyen sunyítást és hízelgést vágott be. Meggyőződtem, hogy bárkinek be tudja hízelegni magát a “fejemet-a-lábadra-teszem” szokásával.
Lassan azt hiszem, el szeretném kötelezni magunkat valamelyik (vagy 2, vagy 3) sportág mellett. Az agilityről gondolom úgy, hogy a kapcsolat sportja lehet, de ha belegondolok, akkor bármelyik sport azzá válhat, sőt ha jól űzik, ki nem lehet kerülni ezt a lehetőséget. :) Jelenleg a canicross a legszimpatikusabb, engem is edzene, és őt is. Agilityre nagyon lehetőségünk nincs, mert legközelebb 1 órányira van tőlünk egy pálya, és ha arra megyünk, akkor más dolgokkal foglalkozunk. A dogdancing a másik, ami esetleg szóbajöhet, a vadászatra megint nincs túl sok lehetőségünk (de ha majd legközelebb megyünk Kolozsvárra úgy néz ki, hogy BoVa szerez egy szárnyast, hogy próbáljuk ki, annyit tudok hogy van valamije a lövés imitálására – SZUPER! :D). No meg ott van még a frizbi és a terápiázás. Esetleg ha valaki szeretné, szponzorizálhatna minket frizbikkel, eddig csak kettő van (címemet el lehet kérni hozzászólásban is akár :P :D ), no meg a terápia. Talán ez az, ami legjobban lerakhatná a közös jövőnk alapköveit eddig bizonytalan okokból, mert mindenképp szeretném majd magammal vinni, ha egyetemista leszek. Addig még sok van, de jobb előre felkészülni, mondjuk egy terápiás munkavizsgára?! Ki tudja.
Igen, most felsoroltam az összes sportlehetőségünket, és nem azért, hogy mások ne próbálgassák körülöttem a szárnyaikat. Szívesen megyek ki sétálni bárkivel (vagy bárkivel és a kutyájával), nekünk is nagyon jól jönne, mert kutyázásból Márli részéről soha nem elég. Jaj, azt el is felejtettem mondani, hogy nemrég találtam két emberkét akikkel már voltunk kint párszor, szóval öröm volt és boldogság. :)
Egy este
Játszunk. Kezemben egy keksz darabka, és játékra hívom. Veszi a lapot, felpattan, kimegy a szeméből az álom, szemei elkezdenek csillogni és nekem ugrik.
Nyakamat összehúzom, szinte becsípődik egy ideg, mert elkezd bolhászni, nyalni, harapdálni. Olyan hihetetlenül vicces, nem bírom, nevetnem kell, ezért mégjobban védem a nyakam. Nem hagyja abba, neki kell az a keksz, akkor is megszerzi ha épp mindenemet össze kell nyálazza.
A fülem már szinte nem is fül, hanem nyálfül-szerűség, szerencse, hogy nincs itthon senki, így zajonghatunk, ahogy mi szeretnénk.
Megáll a hátamnál, nem mozdul, tudom, hogy készül valamire. Hirtelen azt érzem, hogy a hajamat babrálja, és nem bírom a nevetést, annyira vicces…
Mindketten elfáradunk, lefekszünk a földre, ráfekszik a hasamra. Kéri a kekszet, de én nem adom. No jó, legyen a tiéd, kedvtelve elrágcsálja, közben fekszik a hasamon… Szúr a bajusza, de nem számít. Nyálas a felsőm, de nem számít. Kutyaszagú a kezem de nem számít, csak az számít, hogy milyen-jó-hogy-van-nekem.
KK (Kolozsvár és karácsony)
Ezelőtt egy héttel Kolozsváron jártunk, szokásos vendéglátóinknál. Pénteken korán reggel szerettem volna menni, de mivel elnéztem a buszjáratokat, későn értünk ki, és nem értem el a buszt. Simán a hiszti kerülgetett, üvölteni tudtam volna. :P A legközelebbi egy mikrobusz volt délután 1 órakor, és amivel mentünk volna, az 9kor volt.
Végül egy kemény meccs után a buszvezetővel sikerült feljutni a buszra, és Kolozsvár felé robogni. Márli már kezdi megszokni a buszozást is, nem nyekereg annyit. :)
Amikor odaértünk, szomorúan konstatáltam, hogy minden villamoson fel van tüntetve a “kutyával és madárral (? :D) tilos felszállni” tábla. Bár már Berni mondta ezt, de nem volt benne biztos, hogy mindegyiken van… Kicsit vártunk, majd úgy döntöttünk, hogy taxizunk egyet. Elég rossz döntés volt pont ezt a taxist választani, mert nem elég hogy egy hiéna volt (különböző okoknál fogva megállt a sárga lámpánál amikor átmehetett volna), de még arról is próbált meggyőzni, hogy márpedig Márli amint betölti a második évét, igenis hagyjam kielégülni, mert az jár neki. Szinte azt mondta, hogy te hallgass, mert te semmit sem tudsz a szexről. :D Bár először egyetemistának tippelt. Utólag bánom, hogy nem mondtam, hogy most mesterizek. :P (ez az ötlet nem tőlem származik)
Márli természetesen örömtáncot járt, szerelmeskedett, udvarolt, egyszóval nagyon-nagyon szereti Vandát. Százszor szóltam rá és szállítottam le róla, mégis százszor mászott rá és nem akarta figyelembe venni amit mondok. :D Van kitartása, az tény…
Ezek mellett sokat sétáltunk, külön Márlival is egyszer. Nagyon jól telt. :) Köszönjük.
amúgy boldog karácsonyt mindenkinek!
Akkor most jól viselkedek mert bejöhettem az esőből
Márli kutya épp ázottkutya-szaggal árasztja el a szobámat, de sebaj, mert biztos történhetett vele valami, ugyanis nagyon okosan mindent úgy hajt végre, ahogy én azt szeretném. Vagy csak azt akarja, hogy maradhasson benn, mert az eső csak zuhog, és zuhog…
Nincsenek különös napjaink, de a lényeg, hogy úgy néz ki vannak emberek akik hajlandóak kihozni a kutyájukat egyszer-egyszer, ami eléggé feldobja a hangulatom, mert így közelebbinek érzem a vágyak beteljesülését amelyek ekörül forognak. :)
Amikor csak időm és erőm engedi, Márli örömmel töltheti meg a bundáját bogáncsok ezreivel, nem törődve a szőre és zászlója épségével, mivel ezek eltávolításához csak az olló, mint szerszám esélyes.
Tegnap délután találkozott két kutyával, persze az óriási játékigényét igyekezett kielégíteni, de szerintem félig sem jött ez össze. Semmi gond, ha ennyi kedvünk van játszani akkor viseljük el a következményeket. :P Nem sok ilyen játékos kutyát láttam még. (de csak lehet, hogy nem láttam még elég kutyát)
Nemrég elkezdtem rágyúrni vele a távol(abb)ról fektetésre, ami még ugyan nem megy olyan jól, de igyekszünk-igyekszünk mindketten. Mert “egy ideig mi tanítjuk a kutyát, de utána ő tanít minket”…
Tegnap beszélgettem egy ismerősömmel, aki azt mondta, hogy nekem a sorsom az, hogy kiképző legyek. Teljes mértékben ezzel nem értek egyet… Mivel nem sok türelmem van más kutyájához, főleg ha látom, hogy nem érdekli annyira a gazdit. De ha ez az ára annak, hogy a stabil kutyás társaság meglegyen szerény kis falvacskánkban, ez nem akadály. Na persze itt nem a nagyszerű kiképzői képességeimről próbálok elejteni néhány szót, hanem arról, hogy az alap dolgokban én is tudok segíteni, mivel úgy gondolom, hogy Márlinak csak a kutyák hiányoznak…
Sajnos hó még nem hullott, de a lényeg, hogy itt a blogon már hullik. Kac kac.
A kincses városbeli kalandjaink
Már több héttel ezelőtt megbeszéltük Bovával, hogy felmegyünk hozzá Kolozsvárra majd, és aztán szombaton túrázunk egyet Tordán.
Sok szervezést igényelt. Szüleim valamelyikét rá kellett vennem, hogy míg én iskolába leszek vigyék oda a kutyámat ahol ők dolgoznak, hogy aztán ne kelljen hazabuszozzak a kutya után, és vissza vonatozzak, (így elértük volna a 18:15ös buszt), de én már a 15:45öst el szerettem volna érni.
Végül sok idegeskedés után sikerült felülnünk a buszra (arra, amelyik 15 órakor indult, nem a 15:45ösre). A sofőr nagyon rendes volt, bár az elején kérte a szájkosarat, és hogy oda üljünk ahol lát minket, de Márli ott egyszerűen nem fért el a lábamnál, és hátramentünk oda, ahol több hely volt. Mindenkinek nagyon tetszett a kutya, természetesen. :D
Amikor elindult a busz Márli kutya kicsit megijedt, az utazás nem épp a kedvenc időtöltése, de muszáj neki. Egy bácsi ölébe tette a fejét. :D Aztán végül odaült a lábamhoz és úgy döntött, hogy végig ülni fog mert feküdni nem szeret olyan helyen, ami mozog. :D
Bova már vár minket. Nagy volt a boldogság, hogy a talaj szilárd a mancsai alatt. Kicsit nagy volt a forgalom, és Bova azt mondta, hogy érzéketlen vagyok, mert mindenkihez odaengedem a kutyát. :D Mondtam, hogy még nem vagyok ekkora városkompatibilis kutyával. :P Aztán villamosra kellett szállnunk. Gondoltam, hogy nem akar majd felszállni, de hogy ennyire nem! Amikor elindultunk a lépcső fele, teljes erejéből elkezdett hátrálni, szóval így oldottuk meg: Bova fogta a pórázt és húzta felfele, én meg nyomtam hátulról a kutyát. Villamoson ugye nincs idő könyörögni, ott muszáj, és kész. Ne is mondjam, hogy milyen új volt neki az ilyen zajos villamos, és eléggé meg is volt ijedve.
Hamar Bovához értünk, és mikor Márli meglátta Vandát újra átérezhette, hogy ő mennnnnnnyire szerelmes is. :D Jöttek megint a fül és lábharapdálós órák. Biztos 100x rászóltam már Márlira, hogy ne másszon rá Vandára, de úgy tűnik kitartása nagyon van.
Aztán sétáltunk egyet, este pedig vártunk a Bova szobatársára, hogy vigyázzon a kutyákra, mert mi leléptünk kicsit szórakozni. Nagyon ügyesek voltak, reméltem, hogy Márli nem fog üvölteni utánam…
Szombaton végül nem mentünk túrázni, sajnos. De majd a bandázását Márlinak megpróbálom bepótolni jövőhétvégén, hátha sikerül elmenni valamerre.
A villamos visszafele is ijesztő volt neki, de úgyis megszokja majd. A buszt amelyik jött vissza, ugyanaz a sofőr vezette, már vigyorgott mikor mentünk. :D Látta, hogy nagyon ügyes, és hogy csendben ül végig. :) Alig tudtam már kivárni, hogy érjünk haza.
Ma reggel kicsit rivalizált a fiú Dzsekivel, hamarosan megtanulom kezelni az ilyen helyzeteket is.
Azt hiszem lassan elkezdek főzni a kutyáknak, ha Márlinak a bűzmirigyével van a probléma, akkor lehet, hogy ez megoldja. Ha pedig nem oldja meg, akkor irány egy komolyabb vizsgálat valahova. Talán megint kincses város? :P
Ha valakinek kell recept, szívesen leírom neki. :)
“Aki szeret engem, szereti a kutyámat is.”
Majdnem három hete, hogy nem írtam. Nem teltek valami izgalmasan a napjaink, de azért Márli hozza a szokásos bohóc, örömködős formáját. Mióta az iskola megkezdődött, jelentősen csökkent az időm rá sajnos. De hétvégén mindig bepótoljuk. :) Meg aztán hét közben is néha kimegyünk sétálni 1 órácskára, nekem is jót tesz a friss levegő, meg neki is, na meg agyilag fárasztom sokat.
Ezen a héten felhívtuk az egyik kiképző ismerősünket (akibe egy benzinkútnál botlottunk), hogy mikor mehetünk hozzá, Márlinak jót tenne. Kitűztük a szombatot a találkozás napjának, többkutyás edzés várt ránk aztán valami terápiás dolog féleség, pontosan nem tudtam még mi.
Végül kiderült, hogy Berni is eljön Vandájával, mostmár szerencsére többször találkozhatunk. :) A buszon a sofőr nagyfejű volt, nem akarta őket felengedni, de apukám meg nagyon nagy arc, szóval neki köszönhetően felülhettek a buszra. :D
Pénteken sétáltunk egyet, és láttunk egy kecskét, amiről azelőtt azt hittük, hogy őz, elég vicces volt a felismerés.
Szombat délben odaértünk, kicsit késtünk, de azért tudtunk csatlakozni. Márli az elején hozta a szokásos türelmetlenvagyokodaakarokmenni formáját, de aztán sokkal türelmesebb lett… A pallót nagyon megszerette, kb. ahogy végigmentünk rajta folyton fel akart menni rá. :D De azért én nem így tanítom a zónát.
Utána terápiás foglalkozáson vettünk részt. Fogyatékos gyerekeknél jártunk, fura és vegyes érzelmekkel teli élmény volt. Nem tudom, hogy komolyabban akarom-e folytatni, Márli nagyon elfáradt tőle, de ugye ez volt az első ilyen élménye. Az biztos, hogy már a kutyák jelenléte nagy örömöt váltott ki belőlük. Jó volt látni. És az, hogy hogy kötötték össze a terápiával a kutyákat, nagyon tetszett, a módszer, az, hogy fejlődik az ország, a világ, minden… Bárcsak mindenki egészséges lenne.
... a hátonalvó, szájlefittyenős árnyékomról 